Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2019.01.31.
Az iskolai zaklatást a felnőttek tartják életben
A gyerekek 20 százaléka havonta többször átéli a bántalmazást az iskolában. Ez megdöbbentően sok és dacára a rengeteg szakirodalomnak, előadásoknak, amiket a szülők és pedagógusok ebben a témában elérhetnek, azt tapasztaljuk, hogy ez az arány folyamatosan növekedik. Adler Katalin tanárként végzett, tanított, majd 6 évig dolgozott gyermekjóléti szolgálatban most pedig a Békés Iskolák programban arra tanítja a gyerekeket és a velük foglalkozó szakembereket, hogy ne fordítsák el a fejüket. Mert a bántalmazás felismerhető és mindannyiunk felelőssége, hogy megelőzzük és kezeljük azt. De mit tehetünk?
(Forrás: Gyereksorsok blog)
 
2019.01.31.
Mi az üzenete annak, ha a nagy átlag komplett hülyének érzi magát? – Gondolatok a középiskolai felvételi kapcsán
Mégis hogy lehet egy komplett korosztályt ennyire megalázni? Miért kell eléjük ilyen torz tükröt tartani? Mire jó az, ha sokan, a nagy átlag, ugye – komplett hülyének érzi magát? Ha azt látja, hiába igyekezett, hiába tette oda magát, járta végig az előkészítőket, üldögélt a szülő mellett éjszakába nyúlóan gyakorolva? Mi ebből az üzenet? Hogy ne iparkodj, mert felesleges? Hogy hülye vagy, és erről már 14 évesen is papírod van? A matematikai feladatok, melyek értelemszerűen könnyen pontozhatók, és ahol vitának legtöbbször helye nincs, évek óta gyerek próbálóan, keservesen nehezek. Nagyon ritkán esik meg, hogy megkönnyebbült, kamaszok jönnének ki a nagy nap után büszkén magukra, a tudásukra, gyors eszükre. A magyar felvételinél azonban az utolsó feladat, a fogalmazás már enyhén szólva is véleményezhető. Ott sok múlik a jóindulaton, a felfogáson, a rugalmasságon… és még mennyi mindenen, mint kiderül.
(Forrás: WMN)
 
2019.01.31.
A CNN is a magyar tankönyvekért aggódik
Hosszú cikkben mutatja be az amerikai hírtelevízió internetes oldala, hogyan szivárog be a kormánypropaganda a magyar oktatásba, azon belül is az állami kiadású tankönyvekbe. Példaként egy középiskolai történelemkönyvet hoz fel, amelyben a multikulturalizmusról szóló fejezetet a Keleti pályaudvaron sátrazó migránsokról készített kép illusztrálja, de rögtön mellette helyet kapott egy Orbán Viktortól származó idézet, mely szerint „meg kell becsülni, hogy Magyarország homogén ország”. A CNN több tanárt és könyvkiadót is megszólaltat, akik közül többen is úgy vélik: a magyar kormány keresztes hadjáratba kezdett, hogy saját keresztény, nacionalista képére formálja az oktatási rendszert. A lépések közé sorolja a CEU elüldözését és a társadalmi nemek tanulmánya (gender-)szakok megszüntetését is.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.31.
Hétfőn már költözhetnek is a kollégiumtűz károsult diákjai
Eddig 34 millió forint gyűlt össze a támogatásukra - mondta az InfoRádiónak Fekete Zsuzsa, a Magyarországi Református Egyház szóvivője. A tűzben elhunyt családfő özvegye 3 millió forintos gyorssegélyt kapott. Megdöbbenve értesült a Magyarországi Református arról, hogy szándékos gyújtogatás okozta a tüzet a Ráday kollégiumban, amiben egy ember életét is vesztette.
(Forrás: Infostart)
 
2019.01.31.
Kormányalapítványokkal küzd az MTA a kutatási pénzekért, jó nagy hátrányból
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium júliusban kapta meg egy gyors törvénymódosítással az MTA állami támogatásainak felügyeletét. A tárca elrendelte a kutatóhálózat átvilágítását március végi határidővel, miközben Palkovics László bejelentette, hogy az átvilágítás eredményét meg sem várva már áprilistól projektalapú működésre állnak át az MTA intézetei. Az MTA nem kap alapfinanszírozást, hanem minden költségére pályáznia kell. Egy olyan pályázati rendszerben, amely nyitott az egyetemek és egyéb, a kormányzat által alapított intézmények részére. Sőt, ahogy a felhívásból kiderül, alapítványok is jelentkezhetnek rá. Ilyenből pedig elég sok született a kormány környékén az utóbbi években. Az MTA-n kívül a többi intézmény kap alapfinanszírozást, ezért a kiírásokon jobb feltételekkel indulhatnak, hiszen kevesebb pénzre lesz szükségük.
(Forrás: 168 óra)
 
2019.01.31.
Szándékos gyújtogatás miatt égett ki a Károli kollégiuma
A Ráday utcában történt tragikus, egy 46 éves családapa életét követelő tűzeset ügyében három fiatalt hallgatott ki a rendőrség, akik beismerték tettüket. A fiatalok körömlakklemosóval átitatott szivacsot gyújtottak meg, már korábban tervezgették, hogy valamit felgyújtanak. Úgy gondolták, ez jó hecc lesz. A kollégiumtűz miatt az egyetemen elhalasztották a vizsgákat a hittudományi karon, a tűzeset megviselte Bogárdi Szabó István református püspököt is. Orbán Viktor maga is segítséget ajánlott fel az egyetemnek, és el is látogatott a kiégett épületbe.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.30.
Mitől lesz egyre több sajátos nevelési igényű gyerek?
Újból emelkedett az elmúlt évekhez képest a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek száma az oktatásban, ami mögött több ok is állhat. A jobb diagnosztizáltság csak az egyik tényezője a növekedésnek, de szerepet játszik az is, hogy a mai oktatási rendszer nem kedvez ezeknek a gyereknek, és egy kis túlzással, száz éves rendszerbe próbálja beletuszkolni őket. Az SNI-vé nyilvánításnak nincs egységes protokollja, nincs éles határvonal, így előfordulhat, hogy ami az egyik helyen tanulási nehézség, máshol már zavar. A szakemberektől pedig ne várjunk csodát, mert a tanároknál nagyobb hiány csak a gyógypedagógusokból van, pedig a szakszerű segítség jelentősen javítaná a helyzetet.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.01.30.
Az EMMI szerint nem is érinti a rabszolgatörvény a sztrájkra készülő pedagógusokat
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) január 11-én sztrájkbizottságot alakított, erről Orbán Viktort is értesítették levélben, amelyben 12 pontos sztrájkköveteléseiket is ismertették. Ezek után a sztrájktörvény értelmében öt napon belül a kormánynak ki kellett volna jelölnie a saját képviselőit, akiket delegál a sztrájktárgyalásokra, ez azonban mindeddig példátlan módon nem történt meg, tulajdonképpen megsértve ezzel a sztrájktörvény vonatkozó pontját. A PDSZ néhány órája közzétett Facebook-posztja szerint végül mégsem maradtak válasz nélkül, az viszont tény, hogy kissé megkésett, és ahogy ők fogalmaznak „egészen elképesztő, mondhatni szürreális” a köznevelésért felelős helyettes államtitkártól érkező levél.
(Forrás: mérce)
 
2019.01.30.
Szegregáció? Az EMMI mossa kezeit
Nem tehet arról az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), hogy vannak olyan oktatási intézmények, ahol szegregált oktatás alakult ki. Az EMMI-nek hatásköre sincs arra, hogy utasítást adjon a Kormányhivataloknak és a tankerületeknek az iskolai szegregáció felszámolására – röviden így foglalható össze a minisztérium jogi képviselőjének érvelése az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) által indított per csütörtöki tárgyalási fordulóján. Az alapítvány azt szeretné elérni, hogy a bíróság mondja ki: az EMMI igenis mulasztásban megnyilvánuló jogsértést követett el azzal, hogy nem tett érdemi lépéseket az elkülönítés megszüntetésére.
(Forrás: Népszava)
 
2019.01.30.
Választ kapott a minisztériumtól a PDSZ, a tárca szerint a túlóratörvény nem érinti a pedagógusokat
A helyettes államtitkár azt kéri a PDSZ-től, hogy „fejtsék ki, hogy általános követeléseik mennyiben érintik a feladataikat a pedagógus-életpálya hatálya alatt ellátó pedagógusokat”, a tárca álláspontja szerint ugyanis A munka törvénykönyvének módosítása semmilyen formában nem érinti a pedagógusokat. „A sajtóban követve a megnyilvánulásait kérem azt is, hogy mutassa be a PDSZ reprezentativitására és a sztrájkhajlandóság támogatottságára vonatkozó anyagaikat”. A PDSZ a Facebookon úgy reagált a levélre: „nem akarjuk elhinni, hogy a területért felelős helyettes államtitkár nincs tisztában azzal, hogy a munka törvénykönyvének rendkívüli munkaidőre és ezen belül az ún. „önként vállalt” túlmunkára vonatkozó rendelkezései igenis vonatkoznak a közoktatásban dolgozókra, példának okért. Egyébiránt, a PDSZ nem csak pedagógusok a tagjai, hanem ügyviteli és technikai dolgozók is, ezáltal mi őket is képviseljük”.
(Forrás: eduline)
 
2019.01.30.
„Nem igaz, hogy szakokat, tanszékeket zárunk be”
Teljes mértékben valótlan az a sajtóban megjelent állítás, mely szerint „gazdasági vészhelyzet” vagy „hatalmas baj” van az ELTE-n. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pénzügyi helyzete és működése stabil. Két kar, a Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi Kar működésének optimalizálása és gazdálkodásának racionalizálása zajlik, amelyre a karok vezetői, a kar közösségével együttműködve dolgoztak ki intézkedési tervet – írja közleményében az ELTE.Hozzáteszik: „a struktúra kisebb kiigazítása valóban együtt jár néhány státusz megszüntetésével, de ez az esetek többségében nyugdíjas korú oktatók nyugdíjazását jelenti”. Az egyetem szerint mindez nincsen negatív hatással az intézmény „működőképességére és az oktatás-kutatás magas minőségére, amelynek megőrzése az egyetem és a karok vezetésének legfontosabb prioritása”.
(Forrás: eduline)
 
2019.01.30.
Lőrinc László: Históriás ének balalajkával
chmidt Mária az utóbbi időben új történelmet ír: hagyományos, jól bevált ellenségekeinket (tatár-török-orosz-Habsburg-kisantant) lecserélte egyetlen újra. Ez pedig a rossz Nyugat, mely lenézi és kioktatja a jó Keletet. Utóbbiba rajtunk, a továbbra is makulátlan magyar nemzeten kívül, amelyet mindig csak bántottak (ez nem változott), most már a környező népek és Oroszország is beletartozik. A múltcsere logikus. Gondoljuk csak meg, ellenzik a környező kelet-európai országok a tömeges betelepítést és a kvótát, vagy nem? „Leckéztetik”-e őket „színvonaltalan, tudatlan nyugati senkik” (ahogy Schmidt utal a kritikus uniós politikusokra) vagy nem? Na, ugye. Ebből következően a felvilágosodás óta együtt szenvedtük el velük a Nyugat galádságait
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.30.
Az Orbán-kormány demográfiai csodafegyvere a főállású anyaság lesz?
A Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke, Király Nóra szerint az édesanyák egyik legnagyobb problémája, hogy egyáltalán nem biztos, hogy szülés után visszakerülnek egykori munkahelyükre, és arra sincs garancia, hogy új állást találnak maguknak. Ennek törvényi garanciáit szeretnék megteremteni, de egyúttal azt is szorgalmaznák, hogy a főállású anyaság rendszerét bővítsék ki. Király Nóra a jelenleg 28 500 forintos gyermeknevelési támogatást emelné meg úgy, hogy az összeg gyermekenként járjon három vagy annál több gyermek nevelése esetén. Szerinte így sokkal több nő érezné a motivációt a nagyobb megbecsülés által, hogy a felnőtt élete első éveit gyermekneveléssel töltse.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.30.
Benda József: A főállású anyaság feltételei
Cikkem a nemzeti konzultáció főállású anyaságra vonatkozó kérdésének hátterét elemzi. Az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhelyben több mint kétszáz szakember három éve azon dolgozik, hogy megoldásokat találjunk a népességfogyás megállítására. Ennek a munkának az egyik eredménye ez az írás, amely egy új életpályamodell felállítását tekinti a népességfogyás megállításához nélkülözhetetlenül szükséges megoldásnak. Írásomban bemutatom az új életpályamodell bevezetésének történelmi szükségszerűségét és a kialakítás alapelveit.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2019.01.27.
Vekerdy Tamás: Egyetlen tevékenység marad, ami a természethez köti az embert. A szex
Hogyan kezelhető az agresszió? A személyes kapcsolatban. Félrehívom beszélgetni, a szertárban, a kistanáriban megkínálom teával, netán a tízóraimmal. Első alkalommal esetleg csak én kérdezek, „miért csapsz oda mindenkinek, meséld már el”. Isszuk a teát, hallgatunk tíz percet, aztán elköszönök, „jó, hogy itt voltál, hívlak máskor is”. A csönd jó. És persze tilos olyanokat mondani, hogy „így itt nem lehet viselkedni, még egy ilyen, és igazgatói intő, és aztán mehetsz másik iskolába”. Mert azzal semmi nincs megoldva, sem az intővel, sem a kicsapással. Pár nap múlva megint félrehívom, aztán megint, és ha türelmes vagyok, egyszer csak megnyílik. Idő kell rá, persze, de az is előteremthető lenne...
(Forrás: 24.hu)
 
2019.01.27.
Gottwald Péter: Nyílt levél Nagy Blankához
Tudod-e, mi az amit gyalázol? Tudod-e mi az amit gyalázol azokban, akiket ezzel bemocskolsz? Meggyőződtél az igazadról? Ne gondold, hogy a milliós bejegyzés, a Google részéről mind a te teljesítményedet dicséri. Velem együtt sokan aggódnak érted. Azt se gondold, hogy igaz lehet, amit az ATV kamerái előtt mondtál. Most nem bántál meg semmit. De biztos, hogy ez mindig így lesz? Egy magyar lány nézzen dicséretesebb jövő elé. Keresd meg magadban azt a másik Blankát. Mert biztosan ott van ő is benned. A kamaszkor márcsak ilyen… Nagyon sokféleképpen arathatsz sikereket: tartósat, másokon segítőt, sportban diadalmaskodót, a színpadon élményt okozót, embereket meg­gyógyítót, tudást megosztót, zenével örömöt szerzőt! Azt a másik Blankát nem vonzza mindez? De biztosan! Őt ébresztgetem benned. Egy magyar lány nem veszhet el. Nézz messzire, és akik majd utadba kerülnek, tiszteljenek téged és örüljenek neked.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2019.01.27.
Jövő héten indul a következő gyermekvasutas-tanfolyam
A csatorna tudósítója a Gyermekvasút nyílt napjáról bejelentkezve elmondta: a gyermekvasútnak 500 aktív tagja van. A következő tanfolyam február 2-án indul. Váczi Viktor, a Gyermekvasút sajtóreferense elmondta, a vasútnál dolgozó felnőtt kollégák mintegy fele is gyermekvasutasként kezdte pályafutását. Azt is elmondta, hogy a kisebb gyermekek általában a vonaton szeretnek szolgálatot teljesíteni, míg a nagyobbak a forgalmi irodában dolgoznak szívesebben. Gyermekvasutasnak a 4., 5. és 6. osztályos jó tanulók jelentkezhetnek a www.gyermekvasut.hu oldalon.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2019.01.27.
Így győztek a sztrájkoló Los Angeles-i tanárok: hat nap alatt harcolták ki az oktatási reformot
Több mint 30 ezer tanár szüntette be a munkát Los Angelesben, követeléseik pedig megállnák a helyüket a hazai oktatási rendszerben is.A tiltakozók magasabb fizetést, kisebb osztálylétszámokat és a segítőszemélyzet létszámának növelését szeretnék elérni. A 6,5 százalékos fizetésemelés mellett szeretnék elérni például, hogy az iskolai ápolónők hetente ne csak pár napon, hanem egész héten az intézményekben legyenek. A sztrájk nyomására a tanárok a városvezetéssel egyezségre jutottak.
(Forrás: eduline)
 
2019.01.27.
„Az autizmus mindent elvett és mindent adott”
Sokszor nem a végletesen kiszámíthatatlan autista gyereket nehéz elviselni, hanem a környezet rá adott reakcióit, elutasítását, illetve az intézményrendszer hiányosságait – derül ki Mocsonoky Anna könyvéből, amelyben autista gyermeket nevelő szülők vallanak küzdelmeikről, csalódásaikról és örömeikről.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.25.
Ötödik alkalommal díjazták a diákolimpia legsikeresebb iskoláit és testnevelőit
A MDSZ ötödik alkalommal jutalmazta ünnepélyes keretek között azokat az iskolákat és testnevelő-tanárokat, akik a diákolimpia legutóbbi tanévének országos döntőiben kimagasló eredményeket értek el diákjaikkal. A szövetség díjazta azokat az általános középiskolákat is, melyek a legtöbbet tették az egészséges életmód népszerűsítéséért, továbbá jutalmat kaptak a legjobb rendezők, rendezvények. Az ünnepi eseményre a Magyar Tudományos Akadémia épületében került sor, ahol a kedvezőtlen időjárás ellenére is megtelt a terem, szinte minden díjazott megjelent.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2019.01.25.
Simicskó István: Az általános iskolában kell elkezdeni a hazaszeretet érzésének kialakítását
Magyarországnak a globalizált világban egy olyan bástyát kell felépítenie, ami a hazaszeretetről szól. Erről Simicskó István, a hazafias nevelésért felelős kormánybiztos beszélt az ECHO TV Napi aktuális című műsorának csütörtöki adásában. A volt miniszter közlése szerint bele kell nevelni a fiatalokba azt a fajta hazafiságot, ami tisztel minden más nemzetet és minden más nemzeti értéket, vagyis valóban hazafiságról és nem nacionalizmusról van szó.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2019.01.25.
Ónody-Molnár Dóra: A takarító
Így ment ez 2018-ig. Akkor azonban valami megváltozott, és ami azóta történik, már nem a takarításról szól. A technokrata válságmenedzser takarító miniszteri bársonyszéket kapott. Most már nem a korábbi vezetők után hagyott káoszt kell felszámolnia, hanem előállíthatja a sajátját. Önéletrajzának kitörölhetetlenül része lett, hogy a minisztersége idején üldözték el a CEU-t, és az ő idején rohanta le a kormány az Akadémiát. Utóbbit ráadásul a főszereplésével. Mivel Palkovics nem tartozik az egybites fideszes pártkatonák sorába, pontosan tudja, mekkora veszteség a magyar felsőoktatásnak és az egész országnak egy olyan intézmény távozása, amelyet több tudományterületen a világ száz legjobbja között jegyeznek. A Magyar Tudományos Akadémia ellen indított támadás pedig nem nyugalmat hozott, hanem viszályt, békétlenséget, zűrzavart.
(Forrás: 168 óra)
 
2019.01.25.
Gyógyszerekkel tartják kordában a gyermekvédelemben élő pszichés beteg gyerekeket
A gyógyszeres kezeléshez fordulnak a szakemberek akkor is, ha terápia is segíthetne a gyermekvédelemben nevelkedő pszichés beteg gyerekeken. Teszik ezt azért, mert senki nem tud gondoskodni róla, hogy a gyerekek eljussanak a terápiás alkalmakra, és azért, mert a gyógyszeres kezelés adhatja meg azt a gyors állapotjavulást, amire szükség van, hogy működjenek a mindennapokban. Közben a gyermekotthonokban élő gyerekeknek az intézményi pszichológus mellett nagy szükségük volna egy külsős szakemberre, akihez kötődhetnek és aki kiutat jelenthet számukra a benti stresszhelyzetekből.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.01.25.
Több egyetemen gyűjtenek ruhákat és cipőket a kigyulladt kollégium lakóinak
Múlt éjszaka leégett a budapesti Ráday Kollégium épületének több emelete, és a tűzesetben életét vesztette egy ember. Mintegy 80 embernek kellett elhagynia az épületet, akik melegedőbuszban várhatták meg a munkálatok végét. A Ráday Kollégiumban többségében a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tanuló hallgatók élnek. A Semmelweis Egyetem is csatlakozott, és a Miskolci Egyetem hallgatói önkormányzata is meleg ruhákat és cipőket gyűjt. A károlisok felhívását a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói önkormányzata is közzétette a közösségi oldalon.
(Forrás: eduline)
 
2019.01.24.
ELTE-elbocsátás: „kész helyzet elé állítottak minket”
Nem terveztünk létszámleépítést. Kész helyzet elé állítottak minket – mondta Sonkoly Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) dékánja azon a csütörtök délutáni egyetemi fórumon, amit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ELTE BTK-s alapszervezete hívott össze azután, hogy hétfőn kiderült: gazdasági okokból 50-70 oktatójától is megválhat az egyetem. A hírt az intézmény kommunikációs osztálya is megerősítette lapunknak, mint írták, a BTK-n a már korábban elért nyugdíjkorhatárra tekintettel 23 fő, a létszámcsökkentés keretében pedig 11 fő (oktatók és oktatástámogatók) jogviszonya szűnik meg. Leépítés kezdődött a Természettudományi Karon (TTK) is, ott nyugdíjazással 20 fő, létszámcsökkentés keretében pedig további 10 fő munkaviszonya szűnik meg.
(Forrás: Népszava)
 
2019.01.23.
Folyamatos a tankönyvek fejlesztése
Megtévesztő és szakmailag elhibázott a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete elemzése a tankönyvpiacról – állítja az Oktatási Hivatal.Szerintük az egyesület – a funkciójánál fogva – a magánkiadók piaci érdekeinek képviselője. Az általuk alkalmazott egyetlen szempontot, az eladott tankönyvek példányszámát figyelembe vevő „átlagos példányszám” megtévesztő és félrevezető mutató, a tankönyvpiacra és a tanítás eredményességére vonatkozó elemzésekben eddig sem használt és a jövőben sem alkalmazandó mérőszám, ugyanis nem jelenít meg, illetve súlyoz kellőképpen olyan kulcsfontosságú tényezőket, mint a kis óraszámban tanított tantárgyak.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2019.01.21.
Kirúgások kezdődtek az ELTE két karán
Az ország egyik vezető egyeteme most azért kényszerül ismét létszámleépítésre, mert a kormány szisztematikusan alulfinanszírozza a felsőoktatást, és az elégtelen források elosztását úgy alakította, hogy az a minél olcsóbb tömegoktatás és mondvacsinált kutatási tevékenységek felé sodorja az intézményeket. Sem a minőségi oktatás, sem a minőségi kutatás alapvető feltételei nincsenek biztosítva a magyar felsőoktatásban. A létszámleépítés indokolatlan és káros, több tanszék és képzési program felszámolásához vezet, és csak megnöveli a maradó oktatók amúgy is megemelkedett oktatási terhelését, és gyengébb oktatói és kutatói teljesítményt eredményez, rontja az oktatás minőségét (Oktatási Hálózat közleménye).
(Forrás: Civilhetes)
 
2019.01.21.
Zokogó gyerekek, háborgó szülők, értetlen pedagógusok – Egy középiskolai felvételi margójára
45 perc alatt 34 matekfeladatot kellett megoldania a hatosztályos gimnáziumokba felvételizőknek. És a nyolcadikosok is arról panaszkodnak a közösségi oldalakon, hogy nagyon nehéz volt a feladatlap. Szombaton összesen több mint 53 000 tíz, tizenkettő és tizennégy éves diák írta meg a középiskolai felvételiket matematikából és magyarból. A vizsga után volt, aki sírt, és sokan elkeseredtek. Gyerekjogász szerzőnkben több kérdés is felmerült a felvételi jelenlegi formája kapcsán. Például az, hogy azt méri-e a középiskolai felvételi, amit kell? Dr. Gyurkó Szilvia írása.
(Forrás: WMN)
 
2019.01.21.
Ónody-Molnár Dóra: Számok nélkül
„Zoli, mondhatod a számokat, de én máshogy látom az életet” – ezzel a mondattal zárta le a vitát Orbán Viktor, amelyet Pokorni Zoltánnal, a Fidesz oktatási szakpolitikusával folytatott a köznevelési és szakképzési átalakításokkal kapcsolatban. Ez volt az utolsó pillanat, ameddig valaki hihetett abban, hogy a kormányzati döntésekben a tényeknek, a kutatási adatoknak, a nemzetközi tapasztalatoknak bármilyen szerepük lehet. Ez 2011-ben történt. Azt akkorra már tudtuk a miniszterelnökről, hogy soha semmiben semmilyen kompromisszumra nem hajlandó, a szakértelmet afféle ócska liberális trükknek tartja, de az azért sokakat meglepett, hogy egy párttársa, a korábbi oktatási miniszter érvelését így söpri le.
(Forrás: 168 óra)
 
2019.01.21.
A Notre Dame egyetemen letakarják a Kolumbusz Kristófot ábrázoló falfestményeket
A Notre Dame egyetem indianai kampuszán a rektor utasítására letakarják az Amerika felfedezőjeként számon tartott Kolumbusz Kristófot ábrázoló falfestményeket. A falfestményeket azért takarják le, mert az európai felfedezők előtti alávetett helyzetben és pózokban ábrázolják Amerika indián őslakosait. A 12 festményt Luigi Gregori, vatikáni művész alkotta, még az 1880-as években, azzal a szándékkal, hogy bátorítsa az Európából érkező bevándorlókat. A festőnek az egyetemi közösség tagjai álltak modellt, Kolumbusz alakját pedig az intézmény akkori rektoráról, Thomas Walsh atyáról mintázta. A festmények az egyetem főépületének második emeletén találhatók.
(Forrás: 444.hu)
 
2019.01.21.
A Nagy Blanka ügy és a média felelőssége
Egy tüntetésen történő felszólalása miatt Blanka egy csapásra a politikai csatározások frontvonalában találta magát. Hol politikai pártok emelik pajzsukra, hol a bizonyítványában kutatnak. Mi a politika, mi a média és mi a felszólaló lány felelőssége? A Hetek magazinban Benkő Gyula Gavra Gábor lapszerkesztővel és Kulifai Máté rovatvezetővel beszélgetett a gimnazisták közéleti szerepválallásáról és a tettek következményéről.
(Forrás: index)
 
2019.01.21.
"Ez egy gyorsasági verseny" – ilyen volt a középiskolai felvételi
Több mint 70 ezer 10-14 éves diák vett részt ezen a hétvégén a középiskolai felvételin. A HVG oktatási szakportáljának, az Eduline-nak a Magyartanárok Egyesületének elnöke azt mondta: ez „egy gyorsasági verseny” volt, a hatodikosok idei feladatsorát például még egy igen jó képességű diák sem tudta megoldani negyvenöt perc alatt. Arató László úgy véli, a feladatsorok változatosak, érdekesek voltak, dicsérhető lenne a minőségük, de ennyi idő alatt képtelenség volt azokat megcsinálni.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.21.
Újabb kritika a középiskolai felvételiről: "ez a felső-középosztálybeli gyerekeknek készül"
Hétvégén több tízezer általános írta meg az idei központi középiskolai felvételit. A felvételi a felső-középosztálybeli gyerekeknek készül. Azoknak a diákoknak, akik olyan iskolába járnak, ahol a sikeres felvételihez szükséges ismereteket a napi tanórákon vagy külön felvételi előkészítőn tanulják meg. Esetleg a szüleiknek is van szabadidejük, hogy az iskola után külön leüljenek tanulni a gyerekekkel otthon - írja az alternatív iskolákkal kapcsolatos témákat feldolgozó Alterkata nevű blog szerzője.
(Forrás: eduline)
 
2019.01.21.
Rektor: Nem indul vizsgálat a szegedi egyetem rektorhelyettesének "ügyében"
Nyílt levélben tiltakozik 67 szegedi professzor egyetemük rektorhelyettesének, Zakar Péternek politikai kijelentései miatt. Zakar a Délmagyar tudósítása szerint korábban egy rendezvényen beszélt arról, hogy szerinte az önkormányzat semmibe veszi az egyetemet, ezért mindenképpen új városvezetésre van szükség. Rovó László szerint kollégája szavait politikai okokból félremagyarázták.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.17.
Kásler Miklós: az óvoda az oktatás egyik legfontosabb eleme
Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy a magyar óvodák alapfeladata az egészséges életmódra nevelés, az érzelmi, erkölcsi, anyanyelvi, értelmi fejlesztés. A 2018. szeptember 1-jétől hatályos, módosított alapprogramban még hangsúlyosabb szerepet kap egyebek mellett a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet kialakítása, valamint az egészséges életmód. A verselés kiegészül a népmesék, a népi hagyományokat felelevenítő rigmusok elemeivel. Kitértek arra, hogy a kormány 2014-2018 között csaknem 7,8 milliárd forintot biztosított óvodafejlesztési projektekre és a gyermekétkeztetési feltételek javítására.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2019.01.17.
Véleménye van, de állásfoglalása nincs Nagy Blanka és a propagandasajtó ügyéről Péterfalvi Attilának
Bár a tanulmányi eredmény vitathatatlanul személyes adat, az elnök szerint a közügyek szabad vitatásába beletartozik a közszereplő megítélése. Annak a megítélése viszont, hogy ezek a tanulmányi adatok beletartoznak-e ebbe a körbe, nem az adatvédelmi hatóság kompetenciája. Álláspontja szerint az ügyben a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyes adatok védelmének joga ütközik. A véleménynyilvánítás szabadsága viszont a diákra és a sajtó állításaira egyaránt vonatkozik. A Ripost viszont nem véleménycikket írt, az állításokat tényként tálalták.
(Forrás: 168 óra)
 
2019.01.17.
„Nem hiszek a tantervekben, nem ezek vezérlik az iskolákat” -Interjú Csovcsics Erikával
Bár a legtöbben érzik, hogy nem jó a magyar iskola, mégsem borul fel a rendszer, mert mindenki teszi a dolgát. És mivel ez nem egy atomreaktor, nem tud akkora katasztrófa lenni – mondja a hvg.hu-nak adott interjúban a nemrég a pécs-somogyi iskolától elköszönt Csovcsics Erika. A korábban 10 évig a Gandhi Gimnáziumot vezető pedagógus szerint együtt kell tanítani a roma gyerekeket a többségi gyerekekkel.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.17.
Miniszteri biztossá nevezték ki a Klik vezérét
A nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztosnak nevezték ki Hajnal Gabriellát, az állami iskolafenntartó vezetőjét – derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből. Minderről Kásler Miklós humánminiszter döntött, a kinevezés értelmében pedig Hajnalnak kerettantervek elkészítését irányítja, előkészíti 2019. szeptember elsejéig az új nemzeti alaptantervet – illetve felügyeli a NAT megvalósítását is a gyakorlatban. Mindezért külön fizetést és titkárságot sem kap. Mint arról korábban beszámoltunk, Hajnal Gabriella tavaly augusztusban lépett a Klebelsberg Központ (közkeletű nevén Klik) élére, azután, hogy az iskolafenntartó központ Solti Péter távozása után közel egy hónapig vezető nélkül maradt.
(Forrás: Népszava)
 
2019.01.17.
Zsebből vennének tankönyvet a szülők, ha nem elég jó az állami
em csak a tanárok, a szülők is elégedetlenek az állami tankönyvek minőségével – hangzott el az RTL Híradóban. A Szülői Hang nevű szülői fórum legfrissebb felmérése arra jutott: tovább szűkül a tankönyvpiac, zsebből kell megvenni a megfelelő könyvet. A kezdeményezést a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet is támogatja, mivel szerintük a következő évtől ez lesz az egyetlen módja a szabad tankönyvválasztásnak.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.17.
Évtizedes csúcson a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon
Az Európa 2020 stratégiában Magyarország azt vállalta, hogy a jövő évre 10 százalék alá nyomja azoknak a gyerekeknek az arányát, akik korán kiesnek az iskolarendszerből. (Az EU definíciója szerint korai iskolaelhagyóknak tekinthetők mindazok a 18-24 éves fiatalok, akiknek nincs befejezett középiskolai végzettségük.) Magyarország ettől a vállalástól azonban egyre távolodik. Az Eurostat nemrég frissített adatai szerint – amit az mfor.hu szűrt ki – már a 2016-ban is 12,4 százalék volt ez az arány, 2017-ben, igaz csak egy tizedszázalékkal, de tovább nőtt. Tavaly a 18-24 évesek 12,5 százaléka hagyta félbe a tanulmányait.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.15.
Így védekezik egy tanár a földrajzkönyvbe rakott kormánypropaganda ellen
Kérdésünkre a tanár elmondta, hogy az ábrát ezek ellenére is használja, igaz, nem pont arra, amire a kormányzat szánta. Az órán megbeszélik, melyik állítással értenek egyet a diákok. Megvizsgálják, hogy mi az információ forrása, és az mennyiben tekinthető függetlennek. Szó van arról, hogy miként kellene kinéznie egy igazi felmérésnek: milyen módszerrel, kiket, és hogyan kellene kérdezni. Megvitatják, hogy az ábra néhány hurráoptimista információjánál miért nincsenek számadatok, és hogy mennyire lehet megbízni az ilyen állításokban.A tanár tehát a forráselemzés és kritikus gondolkodás oktatására használja az egyébként éppen ellenkező céllal írt tankönyvet.
(Forrás: index)
 
2019.01.15.
Nagy Blanka jogi lépéseket tesz a kormánypárti média ellen, miután azt írták, több tárgyból bukásra áll és sokat hiányzik
Jogi lépéseket tesz Nagy Blanka, a több kormányellenes tüntetésen felszólaló kiskunfélegyházi gimnazista, miután a Ripost nyomán több kormánypárti lap is azt írta róla, hogy három tárgyból bukásra áll és több hiányzása van a törvényi maximumnál. Ezt maga az érintett cáfolta a hvg.hu-nak. Nagy Blanka azt mondta, bár valóban nem az osztály legjobb tanulója, egy tárgyból sem áll bukásra, és kevesebb mint 100 órát hiányzott. A rabszolgatörvény elleni tüntetéseken is felszólaló gimnazistától korábban saját iskolája is elhatárolódott, legutóbb pedig Bayer Zsolt találta meg.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2019.01.15.
Idén is megrendezik a felvételizők hétvégéjét
Idén is megrendezi a Diákhitel Központ a felvételizők hétvégéjét. Január 19-én és 20-án az érdeklődő diákok, szülők és tanárok a www.felvetelizz.hu oldalon a felvételi eljárás folyamatáról vagy a pályaválasztás dilemmáiról faggathatják a téma szakértőit, illetve hallgathatják meg előadásaikat számítógépen vagy mobiltelefonon.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2019.01.15.
A túlóra-szabályozás nem vonatkozik a tanárokra
Az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma az üggyel kapcsolatban lapunknak elmondta, a tárca is a hét végén, a sajtóból értesült a PDSZ azon döntéséről, hogy sztrájkbizottságot állít fel. Hozzátették: egyelőre nincs tudomásuk arról, hogy a követeléseiket hivatalosan benyújtották-e, így a tárgyalásokról sem tudnak még semmit elmondani.Ismertetésük szerint a PDSZ döntése azért meglepő, mert a szakszervezetek által december óta kifogásolt túlóra-szabályozás a pedagógusokra nem vonatkozik, ahogy az általános követelések között leírtak sem. Álláspontjuk szerint a PDSZ csupán a kormányellenes általános sztrájkot sürgető ellenzékiek sorát igyekszik gyarapítani.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2019.01.15.
Áttörés a sajátos nevelési igényű gyerekek fittségmérésében
Kétéves kutatási program után, amelyet csaknem ezerkétszáz sajátos nevelési igényű diákkal végeztek, a Magyar Diáksportszövetség kidolgozta az alternatív fittségmérési teszteket. Tóthné Kälbli Katalin, a szövetség fejlesztési szakértője a lapunknak adott interjúban elmondta, nemcsak a testnevelő tanárnak szólnak ezek az adatok, hanem a szülőnek és a gyereknek is egészségszem­pontú visszajelzést adnak.
(Forrás: Magyar Idők)
 
2019.01.15.
Nem lehet tűrni, hogy egy 18 éves lány ellen hadjáratot indítsanak, mert beszólt a kormánynak
Ez nem szól másról, mint mindannyiunk megfenyegetéséről, minden magyar ember megfenyegetéséről, kussolj, mert még az iskolai bizonyítványodat is meghamisítják, vagy bármit, a legszemélyesebb adataidból. A bűncselekménytől se riadnak vissza. Persze ezt már láttuk Hadházy táskájának ellopásánál, vagy a Vona vagy Juhász Péter elleni lejáratásoknál.El kéne menni ezekhez a szerkesztőségekhez, és kikövetelni a bocsánatot Nagy Blankának és mindannyiunknak. Majd elmenni Orbán Viktorhoz, és követelni tőle, állítsa le ezt a rémálmot. Nem fenyegethetik a gyerekeinket, a tanárainkat, a szülőket, azért, mert valakinek önálló véleménye van. Az, ahol ez megtörténik, az már nem közösség, az már nem Magyarország!
(Forrás: mérce)
 
2019.01.15.
A menő diákok játszanak a halmozottan sérült gyerekekkel
Együtt fogócskáznak, birkóznak, játszanak az ép gyerekek a halmozottan sérült társaikkal egy dunakeszi általános iskolában. A szülők által létrehozott Veni Vidi Vici Alapítvány csak egy termet keresett sérült gyerekeik oktatására, de ennél sokkal többet kaptak: egy befogadó iskolai közeget, ahol tényleges integráció zajlik.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.01.15.
„A gyermekvédelem fekete lyukként omlik magába és mi csendben nézzük ezt”
Dr. Gyurkó Szilvia 15 éve küzd azokért, akik a legjobban megérdemlik a segítséget, de a legkevésbé tudnak tenni érte: a gyerekekért. Először az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatójaként, majd az Országos Kriminológiai Intézet kutatójaként mozgatott meg minden követ a gyermekjogokért, 2015-ben pedig megalapította a Hintalovon Alapítványt, amit azóta is vezet. Gyurkó Szilviával többek között az iskolai visszaélésekről, a szegénység miatt tönkretett családokról, a működésképtelen intézményrendszerről és a Családok Évéről beszélgettünk.
(Forrás: 24.hu)
 
2019.01.15.
A keresztény értelmiségiek elítélik a diáklányt mocskoló Bayer Zsoltot
Abszurd helyzet alakult ki a napokban a kormánypárti Echo TV-ben. Míg Bayer Zsolt vasárnap esti műsorában minősíthetetlen stílusban ócsárolt, ócska prolinak, kretén barom állatnak nevezett egy, az Orbán-rendszer vezetőit és Áder Jánost szidó diáklányt – és az adást nem szakították meg, az operatőr nem lőtte ki a kamerát – kedden már a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, Makláry Ákos aggódott az ország vezetőit gyalázó, becsmérlő stílus miatt, szintén az Echo adásában.
(Forrás: Népszava)
 
2019.01.15.
Találkoznak Palkoviccsal az MTA intézeteinek igazgatói
Hétfőn a 168ora.hu írta meg: Palkovics anélkül rendelte be az igazgatókat, hogy arról az Akadémia vezetőségével egyeztetett volna. A portálnak nyilatkozó akadémiai forrás szerint a miniszter ezzel törvénytelenül járt el.Az érintettek nem így látják. A Népszava értesülései szerint hétfőn ülést tartottak az igazgatók, ahol úgy döntöttek: mivel nem hivatalos egyeztetésről vagy tárgyalásról, csak egy miniszteri tájékoztatásról van szó, nem okoznak kárt azzal, ha elmennek. A miniszteri tájékoztatót követően pedig beszámolnak az ott elhangzottakról az Akadémia elnökségének.
(Forrás: Népszava)
 
2019.01.15.
Rengeteg diákra vár fontos vizsga szombaton, több száz középiskola tart írásbeli felvételit
Összesen 420 középiskola szervez központi írásbeli vizsgát: a hat évfolyamos gimnáziumok közül 85, a nyolcosztályos gimnáziumok közül 59, a négy vagy öt évfolyamos középiskolák közül 401. Az Oktatási Hivatal adataiból az is kiderül: a 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére 55 ezren jelentkeztek, a hat évfolyamos gimnáziumok írásbelijére 9600-an, a nyolcosztályos gimnáziumok tesztjére pedig hatezren.
(Forrás: Eduline)
 
2019.01.15.
Gyarmathy Éva: Ez az, fiúk, először a lámpát!
Megértem, bár elfogadhatatlannak tartom, hogy nem fő cél egy gondolkodni tudó jövő nemzedék kitermelése. Ugyanakkor jó, ha tudja a regnáló hatalom, hogy a hazai és nemzetközi oligarchák, valamint a német autóipar kiszolgálásához, kénytelen lesz az oktatás valódi fejlesztése irányába fordulni. A német autóipar már most is vakarja a fejét, mert nem talál elegendő használható szakembert Kelet-Magyarországon, és lassan az egész országban is így lesz. A gépésznek, ha már úgy alakult, hogy élő rendszerekért felelős, érdemes összedolgoznia mondjuk állatorvosokkal vagy akár kertészekkel, akik élőlényekkel foglalkoznak, és mégiscsak tudják, hogy az élő anyag másképpen működik, mint a gép.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.13.
A tankönyvcsata végjátéka? Cinikus rendeletmódosítás és szülői akció
A magánkiadók tankönyveinek engedélye speciális esetektől eltekintve 2018-ban lejárt, a meghosszabbításukra tett erőfeszítések nem jártak eredménnyel. A tankönyvrendelet december 27-i módosítása a hosszabbítás jogi lehetőségét is elveszi, a tankönyvjegyzékre pedig tantárgyanként csak két tankönyv felvételét engedélyezi. A Szülői Hang közösség aktivista mozgalmat hirdetett meg Mentsük meg a gyermekeink tankönyveit! címmel.
(Forrás: CKP info)
 
2019.01.12.
A Magyar Művészeti Akadémia elnöke beszólt: az, ami a közoktatásban folyik, egyszerűen nem mehet tovább
Váratlan helyről érkezett kemény kritika: a kormánypárti Origónak adott interjújában bírálta a közoktatás ügyét a baráti Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Vashegyi György szerint a művészeti oktatás nehéz helyzetben van: heti egyetlen órába nem lehet belegyömöszölni, ahogy semmilyen tantárgyat nem lehet eredményesen oktatni heti egy órában. Hozzátette: "ráadásul a művészetet a többi tárgytól nem elszigetelni kéne (mint egy veszélyes fertőzést), hanem megmutatni, hogy milyen hihetetlenül erős köze van minden máshoz: a történelemhez, az irodalomhoz, a nyelvekhez, de még a matematikához és fizikához is."44Tisztában van vele, hogy "a közoktatás ügye körül sok-sok nagy tekintélyű szakmai kör és lobbi létezik," és, hogy ezekkel szemben korábban rendre vereséget szenvedett a művészettel nevelés ügye.
(Forrás: 444.hu)
 
2019.01.12.
A NER nem válogat: Móra Ferenc dédunokáját is kikezdik
A pártsajtó is megtalálta a 19 éves lányt, a Magyar Idők szerkesztőségi cikket szentelt az esetnek, melyben – természetesen, a bennfentesek biztonságával – jelentik ki: „egy frusztrált kislány, akinek színésznői álmai a vártnál nehezebben válnak valóra, öblöset kiáltott”. A cikkben az iskolai közlemény is szóba kerül. „Az ellenzéki propaganda Orbán-fóbiás bértollnokai rögtön lecsaptak az elhatárolódásra, és szenzációként tálalva turnéztatták körbe üzenőfüzeteikben” – írják, és mivel Blankát elintézték azzal, hogy frusztrált kamasz, akivel a matematika babrált ki, valaki mást találtak, akin elverhetik a port: Vészits Andreát, Móra Ferenc dédunokáját,
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2019.01.12.
Egyáltalán nem helyes korán kelteni a kamaszokat
Egyre több tudományos kutatás mutatott rá ugyanis, hogy a kamaszok biológiai órája másképpen működik, mint a kisgyerekeké és a felnőtteké. Később lesznek álmosak, de tovább is aludnának. Az egy-két órás eltolódás a belső órájukban a serdüléssel függ össze, ahogy egy kutató fogalmazott: "a tinédzserek egy másik időzónában élnek"Nagy-Britanniában is felmerült, hogy érdemes lenne későbbre tolni a középiskolákban a tanítás kezdetét, sőt, akár felső tagozaton is. Sok gyerek szenved a kimerültségtől, és még az elhízásnak is köze lehet a kialvatlansághoz.
(Forrás: 444.hu)
 
2019.01.12.
Egyre kisebb gyermekeket érint a cukorbetegség - íme az intő jelek
Harminc év alatt megháromszorozódott a diabéteszes gyerekek száma az Magyarországon - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese. Tóth-Heyn Péter hozzátette: évente közel 300 gyermeknél diagnosztizálják a betegséget.Az 1-es típusú diabéteszt úgy is hívják, hogy gyermekkori diabétesz; jellemző módon gyermekkorban, fiatalkorban jelentkezik, de bármely életszakasztban előfordulhat. Az utóbbi években azonban egyre kisebb gyermekeket érint: a betegség előfordulása
(Forrás: Infostart)
 
2019.01.12.
Sztrájkbizottságot hozott létre a PDSZ
Megalakult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) sztrájkbizottsága annak érdekében, hogy a sztrájktörvény keretei között kényszeríthessék egyeztetésre a kormányt. Szűcs Tamás PDSZ-elnök úgy nyilatkozott: a cél továbbra is az, hogy egy közös szakszervezeti sztrájkbizottság jöjjön létre, így várják a többi érdekvédelmi szervezet sztrájkbizottságainak megalakulását. A PDSZ által megfogalmazott követelések – amelyeknek csak egy része vonatkozik konkrétan a pedagógusokra – is nyitottak, azokhoz bárki csatlakozhat.
(Forrás: Népszava)
 
2019.01.12.
A magyar zeneművészet nem véletlenül világhírű - Interjú Vashegyi Györggyel az MMA elnökével
Éppen most folyik a Nemzeti Alaptanterv vitája: a jelenlegi tervezet, amelyet sokan, sok munkával és sok pénzből elkészítettek, sajnos teljesen alkalmatlan a művészeti nevelésre – jelen formájában valószínűleg javíthatatlanul alkalmatlan. Éppen ezért ajánlottuk és ajánljuk fel miniszter úrnak e téren a Magyar Művészeti Akadémia segítségét: a művészettel nevelés kérdésében (annak elméletében és gyakorlatában egyaránt) akadémikusaink közül sokan az egész világon egyedülálló tudással rendelkeznek.
(Forrás: Origo)
 
2019.01.11.
Az iskola nem politizál, de szívesen gyakorol elnyomást, ha úgy van és általában úgy van
Nagy megütközéssel láttam ellenzéki érzelmű Facebook-ismerőseim megnyilvánulásait, melyekben korrektnek, jogosnak találják, hogy iskolája, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium elhatárolódott a több tüntetésen is felszólaló Nagy Blanka gimnazistától. Az iskola nyilatkozata kijelenti, hogy a diákoknak szabad politikai véleményt nyilvánítaniuk, de a lány megnyilvánulását méltatlannak tartják. (A posztot azóta eltávolították.) Szeretnék egy lépéssel hátrébb lépni, és rámutatni néhány strukturális tényezőre, ami láttatja, hogy miért gondolom helytelennek a gimnázium döntését.
(Forrás: mérce)
 
2019.01.11.
Az Orbán-kormány javítaná a saját hibáját, gyorssegélyt kap hat, a csőd szélén imbolygó egyetem
A felsőoktatásért is felelős humántárca hat, már a csőd szélén imbolygó állami felsőoktatási intézmény esetében gyorssegélyt csikart ki. Az előterjesztés célja az az állami felsőoktatási intézmények fizetőképességének helyreállítása, hosszú távú gazdaságos és hatékony működésük előkészítése, biztosítva ezáltal az alaptevékenységük ellátását.„Hat állami fenntartású felsőoktatási intézmény – Dunaújvárosi Egyetem, Eötvös József Főiskola, Eszterházy Károly Egyetem, Kaposvári Egyetem, Nyíregyházi Egyetem, Soproni Egyetem – a demográfiai viszonyokból fakadó folyamatosan csökkenő hallgatói létszám, a finanszírozási rendszer rugalmatlansága, az egyes képzések alulfinanszírozottsága és ennek következményeként a csökkenő állami támogatás mértéke miatt nehéz gazdálkodási helyzetbe került” – olvasható az előterjesztés okait taglaló bevezetőben.
(Forrás: 168 óra)
 
2019.01.11.
A kollégisták majdnem harmada vállal munkát az egyetem mellett
A hallgatók csaknem harmada egyáltalán nem végez munkát a tanulmányai mellett, és az egyetemisták havonta mintegy száztizenkilencezer forintot fordítanak költségeik fedezésére – derült ki a Eurostudent VI nemzetközi hallgatói kutatás magyarországi eredményeiből. A tanulmányok melletti munkavállalás leggyakoribb indokaként a megélhetési költségek fedezését nevezte meg a hallgatók hatvanegy százaléka – hívja fel a figyelmet A felsőoktatás szociális dimenziója Magyarországon című gyorsjelentés, amely a Felvi.hu oldalon olvasható. Mint írják, körülbelül negyvennyolc százaléknyian említették, hogy enélkül nem engedhetnék meg maguknak a felsőoktatási tanulmányokat. Az összes hallgató fele vélte úgy, hogy a munkája szorosan vagy nagyon szorosan kapcsolódik a tanulmányaihoz.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2019.01.11.
„Mennyit nőtt a melled a nyáron?”
A gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények csökkentése érdekében az utóbbi években több szigorítás is történt, de úgy tűnik mindez nem elegendő, hogy kiszorítsák a szexuális visszaéléseket elkövető tanárokat az iskolákból. Gyakran az igazgatók tusolják el az ügyet: az iskolából ugyan kirúgják a tanárt, de eljárás nem indul ellene. Így aztán semmi akadálya, hogy a tanár egy új intézményben szedje az áldozatait. Ha minden optimálisan alakul: a tanár ellen eljárás indul, el is ítélik, portásként, sofőrként simán újra a gyerekek közelébe kerülhet. Végül ott vannak azok a könnyen elbagatellizálható esetek, amikor bár nem történik erőszak, de a pedagógus – kihasználva az alá-fölérendeltségi helyzetet –, előszeretettel tesz megjegyzéseket a diáklányok melleire, és teljesen átszexualizálja az iskolai közeget.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.01.11.
tt vannak a friss adatok: az általános iskolások és a középiskolások száma is csökkent
A 2018/2019-es tanévben a nappali oktatásban és felnőttoktatásban összesen 1 millió 559 ezer diák vesz részt - derül ki a Köznevelési statisztikai gyorstájékoztatóból, amelyet kedden tettek közzé a kormany.hu-n. Az előző tanévhez képest 6 ezer diákkal kevesebb tanul általános iskolában, összesen 726 ezren.A 2018/2019. tanévben csökkent (2,7 %-kal) a nappali rendszerű, középfokú oktatásban tanulók száma is.
(Forrás: Eduline)
 
2019.01.11.
Dühös diákok trollkodták meg a helyettes államtitkár oktatásról szóló előadását - videóval
Egyszer csak valaki egy mikrofonnal jelent meg az Educatio kiállítás színpadán, illetve több diák a széksorok között kezdett akcióba, és háromperces üzenetben mondták el a politikusnak, hogy elegük van a felsőoktatás tönkretételéből.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.07.
Interjú a Földlakók (vegán) iskola alapítóival
Az ötlet a saját életutunkból fakad. Egyrészt egy olyan oktatási környezetet szeretnénk létrehozni a saját gyermekeink számára, ami eltérő attól a versenyistálló-szellemtől, a gyerekek teljesen felesleges túlterhelésétől, aminek köszönhetően sokan közülük röpke 2 hét alatt utálják meg a tanulást, és így néznek szembe az utána következő kínkeserves évekkel. Másrészt a környezettudatosság és az állatvédelem, ami szintén alapelve a sulinak, a családjaink életviteléből jött. Mindkettőnk ezen értékrend szerint él, és innen jött az ötlet, hogy létrehozzunk egy környezettudatos „sulit”. Magántanulói csoport keretén belül szeretnénk megvalósítani, amelyből már több is működik az országban, de abban úttörők leszünk, hogy a vegán életmódot és a környezettudatosság egyéb törekvéseit is beépítjük a gyerekek mindennapjaiba.
(Forrás: VeganOrigo)
 
2019.01.07.
Sose jutott eszembe, hogy lemondok a gyerekemről, ha intézetbe adom
Az, akinek súlyos fogyatékkal élő gyereke születik, sokszor szembekerül azzal a kérdéssel, hogy intézménybe adja-e gyerekét vagy vállalja a 24 órás gondozását. A dilemma minden, súlyos fogyatékkal élő gyerek szülőjében felmerül előbb vagy utóbb, ha nem is maguktól, akkor valamilyen külső sugallat, olykor nyomás hatására. Még ha a szülők a gondozás mellett is döntenek, akkor az orvosok, barátaik, környezetük gyakran megpróbálja őket lebeszélni erről, mondván, hogy jobb életük lesz nekik, ha megszabadulnak ettől a problémától. Vannak szülők, akik minden áron ragaszkodnak ahhoz, hogy a gyerekük családban nőjön fel, de sok olyan szülő is van, akik, bár otthon nevelik a gyereküket, nem feltétlen az intézményi élet ellen vannak, csak éppen nem találnak olyat, ahova nyugodt szívvel beadnák fogyatékkal élő gyereküket.
(Forrás: abcug.hu)
 
2019.01.07.
2020-ban emelkednek a tanári fizetések? Erről egyeztet az államtitkárság, amely egy érdekes ötlettel rukkolt elő
A köznevelési helyettes államtitkár azt is bejelentette: gondolkodnak egy, a pályára visszatérést ösztönző ösztöndíjon. „Ezzel a 2022 utáni nyugdíjazási hullámra is készülnénk, a pályára visszalépőknek öt-hat évig biztosítanánk az ösztöndíjat, reméljük, ezzel több ezer embert meg lehet szólítani (...) Tervezzük azt is, hogy az eltérítés mértékét növeljük, jelenleg is van egy háromszázalékos eltérítési lehetőség az életpálya bérszintjeihez képest, de kevés intézményben élnek ezzel a lehetőséggel. Plusz tíz-tizenöt százalékos eltérítési lehetőséget vezetnénk be, természetesen a megfelelő bértömeg biztosításával együtt, tehát érdemi, teljesítményalapú eltérítésről dönthetnének az intézményvezetők. Ez már erősen motiválná a húzóembereket, a mérési eredmények pedig segítenék az intézményvezető mérlegelését”
(Forrás: Eduline)
 
2019.01.07.
Országos demonstráció lesz a középiskolai felvételi napján, de minden diák eljut majd a vizsgára
Országos demonstrációt hirdettek január 19-ére a szakszervezetek a szombati tüntetésen, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Kossuth téren akkor útlezárásokat és hídfoglalásokat ígért, és azt mondta, január 19-én "leáll az ország".Kordás az ATV Heti Napló című műsorában Sváby András vendégeként is beszélt erről, akkor azt mondta, már beadták a területfoglalási engedélyeket az útlezárásokhoz, és eddig 16 városból jelezték, hogy részt vesznek a megmozdulásokban - írja a hvg.hu.
(Forrás: Eduline)
 
2019.01.07.
A felújítások éve volt 2018 az iskoláknál. Interjú Maruzsa Zoltánnal
Várnunk kell az új Nemzeti alaptanterv elfogadására, hiszen annak is lehet következménye az óraszámokra, az óraterhelésre nézve. Tervezzük azt is, hogy az eltérítés mértékét növeljük, jelenleg is van egy háromszázalékos eltérítési lehetőség az életpálya bérszintjeihez képest, de kevés intézményben élnek ezzel a lehetőséggel. Plusz tíz-tizenöt százalékos eltérítési lehetőséget vezetnénk be, természetesen a megfelelő bértömeg biztosításával együtt, tehát érdemi, teljesítményalapú eltérítésről dönthetnének az intézményvezetők. Ez már erősen motiválná a húzóembereket, a mérési eredmények pedig segítenék az intézményvezető mérlegelését. Gondolkodunk még egy, a pályára visszatérést ösztönző ösztöndíjon, hiszen az elmúlt évtizedekben sokan elmentek a pedagógusi pályáról, illetve több ezer pedagógust a szocialista kormány tett az utcára.
(Forrás: Magyar Hírlap)
 
2019.01.07.
Marosán György: A történelem leckéi
A NAT-vita azonban a történészek számára is tartogat fontos tanulságokat. Az egyikre Stefán Heym Dávid király krónikája című könyve figyelmeztet. A történet szerint Salamon király Jeruzsálembe hívatja a híres történelemtudóst – Ethánt – azzal a megtisztelő feladattal: kutassa fel Dávid király dicső tetteit, és írja meg örök időkre szóló, mindenki számára kötelező, egyedül igaz történetét. Ám a történész munkája során egyre több kínos, sőt kifejezetten sötét részlettel szembesül. A tényekből egyáltalán nem a király által igényelt dicsőséges történet bontakozik ki. Végül dolgavégezetlenül, életét mentve fut el Jeruzsálemből. A történészek tehát jól teszik, ha óvakodnak kiszolgálni a hatalom igényét: nemcsak tudományos reputációjukat, de személyes sorsukat is kockára teszik.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.03.
Gyenge minőségűek az állami tankönyvek a pedagógusok szerint
tankönyvekkel foglalkoztak az ATV Start műsorában, ahol elhangzott: bár az állam mindent megtesz, hogy a magáncégeket kiszorítsa a piacról, a tankönyvellátás 30 százalékát még mindig ezek a magánkiadók teszik ki. Ennél azonban nagyobb probléma, hogy az állami könyvek a megkérdezett pedagógusok szerint nem jók. Egy korábban elvégzett felmérés szerint az állami könyvek tartalmilag gyenge minőségűek, még a legjobbnak ítélt is csak "majdnem" olyan jó, mint a magánkiadós könyvek, mondta Kereszty Péter, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének elnöke.
(Forrás: hvg.hu)
 
2019.01.02.
Döbbenetes mennyiségű tananyag szakad a diákok nyakába? Új ötlettel rukkolt elő egy szervezet
"A nemzeti alaptantervről szóló kormány-előterjesztést elemezve megállapítható, hogy "szakmailag" kiváló munka, világos szerkezetű, laikusok számára is érthető, számos olyan új előírást tartalmaz, amely előre viheti a magyar alap- és középfokú oktatás ügyét, az iskolai rendszerű szakképzés kivételével" - írja a Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért (FŐSZEGY) közleményében. "Ugyanakkor kifogásoljuk, hogy, hogy nem sikerült az ismeretanyag megfelelő mértékű csökkentése. Tulajdonképpen kódolva van benne a pedagógusok nevelési- tanítási kudarca és a tanulók többségének tanulási sikertelensége" - teszik hozzá.
(Forrás: Eduline)
 
2019.01.02.
Ez már a vég? Ellehetetlenítik a magán tankönyvkiadókat
Magáncég csak hiánypótló tankönyvet adhat ki, de azt is csak akkor, ha nyilvános felhívásra jelentkezett és a könyvét az oktatási hivatal tankönyvvé nyilvánította - egyebek mellett ez áll a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletben. Ilyen tankönyv esetében ugyanakkor nem lehet meghosszabbítani a tankönyvvé nyilvánítást.
(Forrás: Napi.hu)
 
2019.01.02.
„Megyünk bele a zsákutcába” Lannert Judit oktatáskutató a romló PISA-eredmények hátteréről
Lannert Judit: A jövősokk Alvin Toffler jövőkutató fogalma: azt jelenti, hogy ha nem tudunk lépést tartani a túl gyorsan változó világgal, az bénítóan hat ránk. A mai magyar oktatásban számos lépés a 70-es éveket vagy a még korábbi időszakot idézi, ilyen a felsőoktatás szűkítése, a tankötelezettségi korhatár leszállítása, a régi típusú szakképzés erőltetése. A múltba réved az oktatáspolitika. „Milyen jó volt, amikor mi jártunk iskolába, ha ugyanazt csináljuk, biztos megint jó lesz” – gondolják.
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2019.01.01.
„Ha a személye a tankerületnek nem tetszik, akkor nem lesz iskolaigazgató”
Pécs külső részén beindulni látszott egy korszerű pedagógiai módszerekkel működő iskola, egyre többen jelentkeztek, de közbeszólt az állam. Az iskola azóta visszasüllyedt a korábbi, reménytelen helyzetébe, csak mert az igazgató nem tetszett az állam képviselőinek.ára szinte már csak a 9 órai iskolakezdés maradt meg mutatóba a reformelképzelésekből, de azt biztos, hogy a naplókat és a dokumentációkat példásan vezetik, és ezek egy megfelelően rendben tartott iskola képét mutatják a tankerületi központ felé. Csovcsics Erika és négy pedagógus még idén ősszel távozott az iskolából. December 10-én véglegesítették az új igazgató kinevezését. A környékbeli szülők egy része most azon gondolkodik, hogy másik iskolába viszi a gyerekét.
(Forrás: hvg.hu)
 
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep